Kedves vásárlóink! Webshopunk online katalógusként működik, mivel outlet termékeket forgalmazunk, ezért egyes készülékek esztétikai hibásak lehetnek.

Mosogatógép



Ki találta fel a mosogatógépet?

Sokan gondolják úgy, hogy a mosogatógépet biztosan férfi találta fel csak azért, hogy véletlenül se maradjon rá ez a feladat. Nos, akik így vélekednek, ezzel együtt azt is feltételezik, hogy ez a háztartási gép emancipált világunkban él csupán, amelyben már valóban előfordul, hogy a férfi is mosogat.
Hát nem. Ahogy többek között az autók ablaktörlő lapátjait, a körfűrészt, a golyóálló mellényt, vagy például a folyékony hibajavítót, a mosogatógépet is egy hölgy, bizonyos Josephine Cochrane találta fel.
Pontosabban, az övé volt az első kereskedelmileg sikeres találmány – ugyanis 1850-ben és 1865-ben két férfi is szabadalmaztatott egy-egy gépet, de ezek nem terjedtek el a háztartásokban. Bár Josephine jó darabig nem szorult rá, hogy mosogasson, a tehetős ohiói asszony férjével meglehetősen nagy társasági életet élt. A drága porcelánok viszont nagyobb számban törtek, mint hogy azt Josephine még békésen elviselte volna; úgy gondolta, a cselédek helyett inkább majd ő maga mossa a tálakat, de ez a monoton munka nem volt számára testhezálló. Úgy tűnik, a mosogatás jól hat a gondolkodásra, Agatha Christie például – bevallása szerint – mindig aközben találta ki a gyilkosságokat, Josephine fejéből viszont a mosogatógép ötlete pattant ki. Állítólag visszavonult házi könyvtárába, és fél óra múlva már ötlettel a fejében bukkant elő. Tervezni kezdte a henger alakú gépet, amiben magas nyomású vízsugarak mossák el a lerögzített kényes holmit. Valószínűleg nem gondolt arra, hogy üzleti szempontból is jól járhat a masinával, sokáig csak maga, illetve ismerősi köre használta. Azonban férje halála után komoly adósságokba került, és ez a helyzet arra ösztönözte, hogy létrehozza gépe sikeres modelljét, melyet 1886-ban szabadalmaztatott is, s amely az 1893-as chicagói Világkiállításon első díjat nyert. A gépet eleinte nem háztartásokban, hanem éttermek konyháiban használták; az igazi sikert, amely az 1950-es évektől kezdődött el, s napjainkig is tart, Josephine már nem érhette meg, 1913-ban, 74 éves korában meghalt. Bár sosem lett irgalmatlanul gazdag, találmánya kényelmes életet biztosított mind az ő, mind cége alkalmazottai számára. A cége egyébként 1926-ban beolvadt a Hobart vállalatba, amely híres volt jól tervezett készülékeiről. A cég később leányvállalata nevét KitchenAid-re változtatta…

  • Minőség

    Termék kinálatunkat folyamatossan bővitjük és frissítjük, minden erőnk-kel azon vagyunk, hogy az aktuális trendet követve beszerezzük a lehető legjobb minőségű Outlet termékeket.

  • Garancia

    Az általunk forgalmazott termékekre egy, illetve két év saját garanciát vállalunk.